PA: Na, ettől kész vagyok! Ha a színpadon levetkőzök, akkor annak valami funkciója van, valamit kifejez - nem az a kattanásom, hogy mutogassam magam. Onnan ered ez az egész, hogy életem első, nem egyetemi színpadi munkája a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok volt, amiben Rubens feleségét játszottam - igazából ez nem is szerep, szövegem se volt. Tudtam, hogy arra vagyok ott, hogy levetkőzzek, tehát testként funkcionálok, de harmadikos egyetemistaként alázatos voltam, nem akartam nemet mondani. A másik meg a Fáj, amiben egy fogyatékos kislányt játszottam, aki mutogatja magát, miközben azt kiabálja, hogy "Szeressetek!" - ott a vetkőzésnek semmiféle esztétikai szerepe nem volt. Hát, ezek miatt lettem én "vetkőzős színésznő", ami iszonyú tré érzés.

MN: Megbántad, hogy elvállaltad ezeket a szerepeket?

PA: A Fáj életem egyik legjobb előadása volt, színészileg hatalmas kihívás. Amúgy meg egy szerepemet se bántam meg, azokat sem, amikben nagyon rossz voltam. A Rubensszel úgy vagyok, hogy nem sok színésznő debütál így, és ezt nem is csinálják meg akárkivel: tudták, hogy velem meg lehet, hogy ha kérik, levetkőzök kérdés nélkül. Az volt a fejemben, hogy le akarom játszani a testem. Közben meg bennem van, hogy ez részükről nem volt fair, hogy nem lehet megcsinálni egy harmadévessel azt, hogy egy darab hetven százalékában meztelen, és a szerepe nem is szerep, hisz' ő csak egy test a színpadon. Vigyázni kell egy színész lelkére, de ugye az én lelkem elbírja, az agyam meg helyre teszi. Gyűlölöm magamban, hogy mindent kibírok.

Magyar Narancs: "Mindent kibírok" - Petrik Andrea színész

Rubens és a nemeuklideszi asszonyok